Egész Visegrád egy kiváló, tökéletes kirándulóhely. Érdemes körbejárni a tájat a Királyi palotán, Fellegváron kívül is. A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása első felében. A romjaiban…
Prága (csehül Praha, németül Prag) a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította…
Az első állattartó kerteket az ókori kelet államaiban hozták létre. Feljegyezték például, hogy Sulgi, az ókori Mezopotámia egyik jeles uralkodója már népes állatseregletet mondhatott…
Magyarország talán legméltatlanabbul látogatatlan történelmi nevezetessége a visegrádi királyi palota. Ahhoz képest, hogy a vár sokszor tele van látogatóval, itt alig lézengnek az emberek, pedig ott jártunkkor augusztus 19.-e volt. A palota…
A várban, vár körül kiváló vártúra, várséta tehető. Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be. A Tenkes kapitánya c. filmet itt forgatták. A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi…
Bécs (németül Wien, bajor nyelvjárásban Wean, angolul és olaszul Vienna, latinul Vindobona) Ausztria fővárosa és egyik szövetségi tartománya. A város ősi, rómaiak kora óta (Vindobona) jelentős település, Ausztria fővárosa, politikai, gazdasági…
Puchberg am Schneeberg (585 m) az alsó-ausztriai Neunkirchen kerület fővárosa, körülbelül 58 km-re Bécstől. A település egy - csak kelet felől nyitott - völgyben fekszik a Snow Mountain ölelésében. A hegység legmagasabb pontjai a 2076 méter…
Sziasztok, Gábor vagyok! Aki Budapestre ellátogat, az nagy valószínűséggel megnézi a Hősök terét (a térburkolat minőségét leszámítva úgy rendben van az egész). A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb…
Az egykori földesúri vár a városfallal és várárokkal körülvett Belváros északnyugati sarkában helyezkedik el. A város többi részétől még külön vizesárok választotta el. A vár bejárata előtt elhelyezkedő elővárat is vizesárok vette körül…
Igen kellemes séta tehető Zsörk egykori utcáján. Sajnos, a faluról kevés információ áll rendelkezésre. Zsörk eredeti, Árpád-kori templomát nem ismerjük, annak maradványa feltehetőleg a jelenlegi temploma alatt vagy annak környékén van. Zsörk falut…
Az Óvárosi teret a történelmi templom pompás tornyai uralják, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy a templom gótikus toronysisakja az Óvárosi tér legszembetűnőbb tájékozódási pontja és a város minden magasabb pontjáról könnyen észrevehető. A…
A város egy átlagos bolgár város lenne minden magyarnak, ha csak egy vár, egy szép dzsámi és pár szép régi ház lenne a településen. A hely érdekességét igazán a Kossuth Múzeum és a Bolgár-Magyar Kapcsolatok Ezer Éve című kiállítás adja. 1849…
A romok, a romterület gyönyörű. Kellemes sétát lehet tenni a romok között. Az M7-es autópályáról a Szabadbattyán, Tác, Gorsium csomópontnál délre letérve 3 km után, a temető mellett balra fordulva 1,5 km-re található Pannónia Inferior tartomány…
Sziasztok, Gábor vagyok! Úgy látszik, most azon van a sor, hogy a sok választás előtti avatás helyével foglalkozzak. Most a Kossuth térre kerül a sor (a Parlamentről majd később és külön, most még gyűlik az anyag). Ezekkel a létesítményekkel…
A Kisoldal (Malá Strana) a prágai vár alatti lejtőkön épült és az 1700-as évek óta szinte alig változott. Girbegurba utcáinak labirintusában egymást érik a fényűzően díszített, kertekkel is körülvett barokk paloták és az impozáns templomok…
A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A vár területileg három nagyobb egységből, a külső-, a belső és a fellegvárból áll…
Eger (latinul: Agria, németül Erlau, szlovákul Jáger, szerbül Jegar, szlovénül Jagar) Heves megye székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb, és egyik legszebb történelmi városa. Jelentős oktatási és kulturális központ számos világhírű múzeummal és műemlékkel…
Megközelíteni egyszerű, gyakorlatilag akármerről is érkezel, már messziről látható a vár. A Sümegi Vár az ország egyik, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A vár területileg…
Mindenki ismeri Ópusztaszert és a Feszty Árpád által 1893. augusztus 20.-ra festett körképet. Ezért, ebben a történetben erről több szó nem esik, mert, hogy mi az a Szer, majd később Puszta Szer, ami ma Ó-Pusztaszer, már nem annyira egyértelmű. A Szeged…
A jelenlegi Kehidakustány települést a keleti Kustány, a nyugati Kehida, valamint Barátsziget települések együttese alkotja. Kustány ősi magyar név. A Zala folyó szigetén álló templomrom az egykori Alsókustány, vagy Egyházaskustány település temploma volt…
A Club Tihany Hotel sorompós portáján áthaladva, egészen a hotel sarkáig kell menni, a parkoló szélére. A parkoló délnyugati csücskénél van egy kerítés, két kapuval. Az első kapu az íjászoké. A második kapun áthaladva a lépcsőn fel kell menni, és a rom ott van előttünk…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most egy olyan helyre jutottam el, ahol talán még soha sem voltam (esetleg átutazóban, de az sem biztos, mert a 4-es út elkerüli a várost). Most is hivatalos ügyben voltam itt, a Városházán. Tipikus alföldi mezőváros…
A város története az őskorig követhető, régészeti kutatások bizonyítják, hogy már ebben a korban lakott volt a terület. A Sümeg déli határában elterülő Mogyorósdombon az újkőkorból származó kovakőbánya feltárásakor…
A Széchenyi téren álló köztéri szobroknak szenteljük ezt a kis összefoglalót. Korábban már beszámoltunk a téren álló Városházáról és A Csatatéri Emléktemplomról, vagy más néven Fogadalmi templomról, most jöjjenek a teret körülölelő történelmi jelentőségű szobrok. Zászlótartó…
Jézus Szíve-plébániatemplom a Várkör Fő téri torkolatában áll. Az egykori Korona kávéház helyére épült, neogótikus stílusban, 1892-1894-ben. Tervezője a bécsi Ludwig Schöne volt, aki a megyeszékhelyen, Szombathelyen is sokat munkálkodott ebben az időben…
2006. 08. 13. Kerékpártúrám alkalmával, Keszthely felől érkeztünk Rezi-be, majd fel a Rezi-várba. Igaz, csak a vár romjai vannak meg, de a Keszthelyi-hegységben, a csúcson lévő várból gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre, völgyekre…
A Városháza Magyarországon talán az egyetlen olyan középület, amely létrejöttétől a mai napig megőrizte eredeti rendeltetését. A Stadthaus vagy szenátusház az 1328-1876 között széles önkormányzati jogokkal rendelkező város helyi kormányzati…
Sziasztok, Gábor vagyok! Megint beleszaladtam egy felújításba. A Wikipedia szerint a belső felújításokat 2011-ben kezdték el és 2012-ben be fogják fejezni. Erről semmit nem tudtam kideríteni, mivel a kapura csak egy A4-es lap volt kiszögezve…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Füvészkert mellett egy másik kellemes meglepetés volt (ellentétben a Dómmal) ez a templomegyüttes. A Szegedi pályaudvartól nincs messze, de tulajdonképpen a belvárostól is csak úgy 20 percre van gyalog. Az 500 éves…
Sárvár, Kossuth tér. A Sárvár mezőváros piacterén álló középkori eredetű Szentháromság kápolnát 1645-ben kezdte átépíttetni a két évvel korábban katolikus vallásra visszatért Nádasdy Ferenc országbíró. A kivitelező Pietro Orsolini. A görög kereszt…
Itthon láss csodát!- hirdeti a turizmusért felelős kormányzati szerv. Idén úgy döntött a család, hogy itthon maradunk és országunk látnivalói közül megnézünk néhányat. Elsőként a Vértes hegyei között megbújó kis kolostorromot tekintettük meg…
Sziasztok, Gábor vagyok! Sajnos Siklósról nem tudok sok jót elmondani. A vár kívülről látványos, de látványos a romlása is. Sürgősen tenni kellene valamit az illetékeseknek. Azt hallottam (2011), hogy idén befejeződik egy hatalmas rekonstrukció…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ahogy telik az idő, egyre kevesebb hely lesz, amit Szentgotthárd vonzáskörzetében be tudok mutatni (vagy egyre távolabb található, munkaidő után pedig már sehová nem lehet menni, mert most már du. 4 után sötét van)…
Az újonnan kiépült modern síközpont - Kosútka - a Vepor hegységben található Hriňová (Herencsvölgy) város központjától 1,5 kilométerre, télen is könnyen megközelíthető helyen. A síközpont völgyállomása 503 m tszf. magasságban fekszik. Itt nagyméretű…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Esztergomot látogatjuk meg. A város területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A római időkben Salvio Mansio néven település állt itt. A rómaiak Solva néven castrumot építettek a város területén, mely a limes része volt…
A város történelme, nem röviden: A kőszegiek (ezután már igy nevezték magukat Henrik és utódai) folytonosan gyarapították birtokaikat. Ezért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel is, aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is…